Rólam

RÓLAM

SZAUER TIMEA

Kozmetikus, Kéz-és Lábápoló, okleveles Masszőr

Huszonhét évvel ezelőtt a szépségszakma mellett tettem le a voksomat, melyet azóta is kitartóan, nagy élvezettel űzök. Minden területe töretlenül érdekel!  Huszonhét éve vagyok kozmetikus, több, mint húsz éve kéz- és lábápoló és  8 éve masszírozok is. Dolgoztam egyéni vállalkozóként Budapesten, Pécsen, alkalmazottként a Gellért Hotelben, az utóbbi tíz évben pedig Ausztria exluzív 4 csillag superior hoteleiben szereztem jobbnál-jobb tapasztalatokat, ahol egy éven keresztül az egyik hotel wellness részlegének vezetője is voltam. Céljaim között mindig is szerepelt a felfedezés, a kíváncsiság, amikor is a különlegességet, egyediséget kerestem, amivel Vendégeimnek idővel valami olyasmit leszek képes nyújtani, amit a környezetemben senki sem csinál.

Elmondhatom, hogy ez idő alatt több 10.000 ember fordult meg a kezeim alatt nemzetközi szinten, akik kellemes vagy kellemetlen  élményeit is meghallgatva kialakult bennem, hogy mit szeretnék mindenképp elkerülni és mit megőrizni ezekből a tapasztalatokból. Mitől lehet egy terapeuta egyedi, mire vágynak igazán a vendégek és mik azok a tárgyi és személyi feltételek, amik a szolgáltatásomat valóban minőségi szintre emelik. Rohamosan fejlődik a szépségipar, ezért folyamatosan keresem a számomra megfelelő továbbképzéseket, amikkel még tovább fejleszthetem a tudásomat és még többet tudok nyújtani az adott szakmai területen. 

Ausztria -olykor 2-3000 m2-es wellness részlegeivel sajnos nem tudok itthon versenyre kelni, de egy kis szeletét megpróbálom itthon megjeleníteni. És mivel piciben kezdve redukálnom kellett a szakmai tudást is, maradt a pedikűr, manikűr, masszázs és a kozmetika egyes részei, amik a legközelebb állnak a szívemhez. 

MI AZ, AMIT NÁLAM TALÁLSZ?

Nyugalom, harmónia, az "ÉN IDŐD"!

Célom, hogy ne egy kilincset egymás kezébe adó, "sorozatmasszázsokat" végző masszőr, pedikűrös legyek. A masszázsnak a fizikai hatásán túl a lélekre ható feladata is jelentős, hiszen nyugtatja az idegrendszert. Mindenkinek jár az "ÉN IDŐ", a megfelelő törődés, hogy csak vele foglalkozzanak. Én ezt az érzést szeretném megadni a vendégeimnek, bármelyik kezelést is választja. 

A masszőr személyisége benne van a kezeiben, ami bennünk zajlik, az benne van az általa nyújtott masszázsban is. Nagyságrendekkel más érzése van a Vendégnek, ha egy nyugodt masszőr kezei alól "ébred", mintha egy felzaklatott terapeuta masszírozta volna meg. Valójában a legértékesebb dolog a munkánkban a fizikai hatások mellett a kezeinkből áradó nyugalom és béke. Én mindig arra törekedtem, hogy a Vendégem feloldódjon és átadja magát, testét ennek az érzésnek, és ezt a harmónikus légkört igyekszem megtartani a masszázs teljes időtartama alatt.  Érezze, hogy ez az idő csak róla szól! Éppen ezért nálam a Vendég érkezése után 2 perccel még nem fog a masszázságyon feküdni, mert a ráhangolódás az első pár percben elkezdődik, és nem is fog a masszázs után két perccel már az ajtóban állni, hiszen a levezetés ugyanúgy hozzá tartozik a teljes felüdülés állapotához. 

Masszázs előtt és után lehet beszélgetni, de javaslom a masszázs ideje alatt  a kommunikáció elhagyását, bár a törzsvendégeimnél ezt egyre nehezebb betartani :). A kezelés ideje alatt  a masszázs megfelelő erőssége lehet a kérdés az én részemről, és az esetleges kellemetlen, erős mozdulatok visszajelzése a Vendég részéről, amit igyekszek azonnal korrigálni. Mindenkinek eltérő a fájdalomküszöbe, más és más területekre reagálhat érzékenyebben, ezt minden Vendégnél fel kell térképeznie egy ideális masszőrnek. 

Igyekszem fejben tartani minden egyes Vendégem kívánságát, így amikor legközelebb jön hozzám, emlékezni fogok az egyéni visszajelzéseire, és nem éri kellemetlen meglepetés. 

Minden egyén más és más, így egyénre szabottan kell a masszázst is végezni. Lehetőség van kombinált masszázs választására is, amikor állapotfelmérés ill. igény szerint, a különböző masszázstípusok megfelelő területen való alkalmazásával, a meleg törölköző hőterápiás hatásával egy teljesen új élményt tudok nyújtani a Vendégeimnek. 

A teljes siker eléréséhez hangulatos környezet, romantikus megvilágítás, kellemes relaxációs zene, és a masszázs utáni  frissítő is hozzájárul. Mindezek a hangulati elemek, a figyelem, törődés, az alapos munka a pedikűr, manikűr és az arckezelés esetében is jár a Vendégeimnek. 

Sikerült felkeltenem az érdeklődésedet? Akkor ne habozz, foglalj nálam időpontot mihamarabb!

0620-985-5268 Timi